Amerika kutyái

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) jelenleg 12 észak-amerikai, és 6 dél-amerikai fajtát tart nyilván. Az Amerikai Kennel Klub ezen kívül még négy amerikai fajtát ismer el hivatalosan.

Amerikai Egyesült Államok

Az FCI első fajtacsoportjába egyetlen amerikai fajta tartozik, azt sem így hívják: az ausztrál juhászkutya. Az Újvilágot benépesítő bevándorlók kutyáikat is magukkal vitték Amerikába, így az Államokba közvetlenül a kontinensről, és közvetve, Ausztrálián keresztül is érkeztek európai kutyák, kutyafajták. A XX. század elején például birkákat importáltak Ausztráliából az USA-ba, hogy javítsák saját állományukat. A juhokkal újabb juhászkutyák érkeztek, főleg collie-dingó keverékek. Annyira jól dolgoztak, hogy a juhászok kezdték megkülönböztetni őket a többi ebtől, és rajtuk ragadt a napjainkban is használatos „aussie” becenév (az ausztrál szó rövidítése). Az Idaho államból származó Jay Sisler rodeókon lépett fel, és volt egy nagyon sikeres kutyás száma is, ausztrál juhászkutyákkal. Egyre többen kezdtek a fajta iránt érdeklődni, a turnék során sok juhász fedeztette szukáit Sisler kanjaival, egyre homogénebb megjelenést kölcsönözve az állománynak. 1972-ben két egyesület is törzskönyvet nyitott az ausztrál juhászkutyának, az Australian Sheperd Club of America és az International Australian Sheperd Association. 1976-ban közös fajtaleírást dolgoztak ki, 1980-ban pedig egyesült a két szervezet. Az AKC 1991-ben vette fel törzskönyvébe az aussie-t és 1993-ban ismerte el teljes jogú fajtaként.

A harmadik fajtacsoportba tartozó amerikai staffordshire terrier ősei elsősorban Angliából importált kutyák voltak. Cockney Charlie lloyd szállította az első úgynevezett angol pit dogokat Amerikába, 1865-ben. Az amerikai polgárháború idején angliai staffordshire bullterrierek kerültek az Államokba. Az Amerikában kialakított harci típusokat kezdetben pit bullterriereknek vagy pit dogoknak hívták, majd az 1930-as években a yankee terrier nevet kapta a fajta Will Judy kapitány javaslatára. Az Amerikai kennel Klub 1936-ban a staffordshire terrier elnevezés mellett döntött, Wilfred T. Brandon vezetésével pedig megalakult a Staffordshire Terrier Club of America is (STCA). A névváltoztatás azonban még nem ért véget. Az angoloknak ugyanis volt már egy staffordshire bullterrierük, amelyet az AKC 1974. október 1-én ismert el, ezért a nemzeti fajta egyértelműbb elnevezésére volt szükség. Így lett az új és végre végleges név az amerikai staffordshire terrier.

Az amerikaiaknak van egy másik terrier fajtájuk is, melyet az FCI nem ismer el, a toy foxterrier. A kisebb simaszőrű foxterrierekből tenyésztették ki, más toy fajták (pl. csivava, toy manchester terrier) keresztezésével. Nagyon fiatal fajta, az AKC 2003-ban fogadta el teljes jogú fajtaként.

Az ötödik fajtacsoportba tartozik két amerikai szánhúzó fajta, az alaszkai malamut és a szibériai husky. A harmadik ilyen típusú fajtát, az amerikai eszkimó kutyát csak AKC ismeri el hivatalosan.

A malamut nevét egy ősi eszkimó törzsről, a mahlemutról kapta, mely a Kotzebue-szoros partjainál telepedett le Alaszkában. Alaszkát, mielőtt még az Egyesült Államok fennhatósága alá került volna, orosz utazók Alasaknak vagy Alijeszkának nevezték, ami hatalmas országot jelent. Az oroszok véletlenül fedezték fel Alaszkát, mikor bálnavadászat közben a Bering-szorosnál a vihar elsodorta őket. Hazatérve szánhúzó kutyákat használó őslakosokról számoltak be. A mahlemut törzset egyetlen kutató vagy felfedező sem említi kutyáik nélkül. A mahlemutok csak a legjobb és legígéretesebb kölyköket tartották meg, és csak kis populációval tenyésztettek, mivel szőkében voltak az ételnek. Fehér embernek nagyon ritkán adtak el kutyákat, hiszen legbecsesebb tulajdonukról volt szó, mely egyszerűen életük nélkülözhetetlen kelléke volt. Gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy a fehér ember nem tudta véglegesen tönkretenni a fajtát. 1896-tól kezdve, az aranyláz kitörésével folyamatosan nőtt a szánhúzó kutyák iránti igény, hiszen a bányakutatók, de még az egyszerű kalandorok is hatalmas csomagokkal vágtak neki a hómezőknek. Az alaszkai malamut modernkori története egy hölggyel kezdődött: Mrs. Eva „Short” Seeley a szánhúzóversenyek kutyáinak láttán elhatározta, hogy megpróbálja újrateremteni az eredeti alaszkai fajtát. A Seeley házaspár erőfeszítéseinek köszönhetően az AKC 1935-ben regisztrálta hivatalos fajtaként az alaszkai malamutot, és még ebben az évben megalakult az önálló fajtaklub, Alaskan Malamute Club of America.

A szibériai huskyt a kelet-szibériai csukcsi törzs szánhúzó kutyáira alapozva tenyésztették ki. A fajta hivatalos elismertetésében hatalmas szerepet játszott a Chinook és a Monadnock kennel. A New England-i hajtók és úttörő fajtakedvelők 1930-ban szerezték meg a fajtának a hivatalos AKC elismerést, és megalapították az Amerikai Szibériai Husky Klubot 1938-ban. Az első standardot 1932 áprilisában publikálták az AKC lapjában, a Pure Bred Dogban. A legelső regisztrált huskyk többsége Julian Hurley (Fairbank, Alaska) Northern Lights kenneléből került ki, akárcsak az első AKC Champion husky, Northern Lights Kobuck.

Az általánosan elterjedt feltételezéssel ellentétben, az amerikai eszkimó kutya nem a szánhúzó-fajtáktól származik, hanem a spiccektől. A XIX. században ez a fajta elsősorban német telepesek közösségeiben fordult elő, de később népszerű kutyájává vált az utazó cirkuszoknak az egész USA területén. A fajta ügyességének és szemet gyönyörködtető, hófehér szőrzetének, számos produkcióban, még kötéltáncosként is szerepeltek eszkimó kutyák. Az AKC 1995-ben ismerte el hivatalosan az Eskie-t, és a Non-Sporting csoportba sorolta.

Ami a vadászkutyákat illeti, a hatodik csoportba hivatalosan két amerikai fajta tartozik, az amerikai rókakopó és a fekete-cser mosómedvekutya, de az AKC két további ilyen típusú kutyát is elismer: a Plott kopót és a redbone mosómedvekutyát.

Az amerikai rókakopót angol, ír és francia vadászkutyákból alakították ki az 1650-es évektől kezdve. A legtöbb amerikai telepes szenvedélyes vadász volt, akárcsak George Washington, akinek hatalmas falkája volt Mount Vernonban. 1770-ben több kopót is importált Angliából, 1785-ben pedig a francia LaFayette küldött neki farancia rókakopókat. Ezek az úgynevezett Virginia kutyák az amerikai rókakopó közvetlen ősei. Az AKC 1886-ban regisztrálta a fajtát.

A fekete-cser mosómedvekopó elsődleges feladata a zsákmány „felugatása”, amikor azt felkergette a fára, de mosómedvén kívül szarvasra, medvére és hegyi oroszlánra is vadásznak vele. A Virginia kutyák fekete-cser példányaiból tenyésztették ki, az AKC 1945-ben ismerte el hivatalos fajtaként.

A Plott kopó egy német testvérpárról kapta a nevét. Egyikük, Johannes Georg Plott 1750-ben emigrált Amerikába, ahova magával vitte hannoveri vadászkutyáit is. Észak-Karolinában telepedett le, ahol halála után fia folytatta tenyésztői munkáját. A Plott család tagjai hét generáción keresztül népesítették be a Smoky-hegységet, és nevük ráragadt az általuk használt vadászkutyákra is. Észak-Karolina hivatalos kutyájával nemcsak mosómedvére, hanem hegyi oroszlánra is vadásznak. A Redbone mosómedvekutyát az 1700-as években Amerikába emigráló ír és skót telepesek vadászkutyáiból kezdték kitenyészteni. Nevét az egyik korai tenyésztőről, Peter Redbone-ról kapta a fajta.

A nyolcadik fajtacsoportba három amerikai vadászkutya tartozik. Az amerikai vízi spániel pontos származása nem tisztázott, mindenesetre modern formája az USA közép-keleti területén alakult ki, mondhatni, Wisconsin hivatalos állami kutyája. Sokan az ír vízi spániel és a curly coated retriever leszármazottjának tartják, amit vastag, sűrű, hullámos szőrzete is alátámaszt, mely a víz és az időjárás viszontagságai ellen kiváló védelmet nyújt. Kiváló tulajdonságait, mint gyorsan, hatékonyan és szívesen apportírozó vadászkutya, már régóta méltányolják az Államokban. Ezt a kedves és könnyen tanítható vadászkutyát 1940-ben ismerte az AKC és sorolta a Sporting csoportba. Az amerikai cocker spániel Angliából importált spánielekből vált önálló fajtává. Az amerikaiak számára – az ő szemszögükből nézve érthetően – a „sima” cocker spániel elnevezés az amerikai cocker spánielt jelöli, míg az európaiak számára klasszikus cocker náluk szigorúan az angol cocker spániel. Az AKC 1879-ben regisztrálta az első cockert, és csak 1946-ban az első angol cocker spánielt. A fajta amerikai eredete egészen 1620-ig nyomon követhető, mikor a Mayflower nevű angol hajó egy masztiffal és egy spániellel a fedélzetén kikötött New England partjainál.

Habár amerikai fajtáról van szó, a Chesapeake Bay retriever is Nagy-Britanniából származik. 1807-ben egy angol vitorlás hajótörést szenvedett Maryland partjainál. Az amerikai Canton mentett meg a legénységgel együtt két kutyakölyköt is: egy vörös kant, Sailort, és egy fekete szukát, akit a megmentő hajó tiszteletére Cantonnak neveztek el. Sailor egy John Mercer nevű úrhoz került, Canton pedig James Stewart doktorhoz. Mindketten vadászkutyának bizonyultak, ezért más kutyákkal keresztezve, tenyésztésbe vonták őket. Az Amerikai Kennel Klub 1884-es megalakulásakor Chesapeake öbölben már megszilárdult a fajta mai küllemének megfelelő típus.

Mint neve is mutatja, a kilencedik csoportba tartozó Boston terrier Bostonban alakult ki, az angol bulldogból és a fehér angol terrierből. őseit 1889-ben mutatták be először kiállításokon. Akkoriban gyakran „kerekfejűnek” vagy bullterriernek hívták a fajtát. Az AKC már 1893-ban hivatalos fajtaként ismerte el.

Kanada

A Nova Scotia Duck Tolling Retriever kanadai fajta, a legkisebb a hat retriever közül. Magyarul vadkacsavadász retrievernek nevezzük, német és angol nyelvterületen a toller becenév is gyakori.

A „tolling” a kacsavadászat egy speciális módját jelenti. A vadász búvóhelyet épít a vízparton, innen dobál a kutyának ágakat, labdát, amit az visszahoz neki. Ez a gyors ide-oda mozgás felkelti a vízen úszó madarak érdeklődését, és a part közelébe, vagyis lőtávolságba csábítja őket. A lelőtt vagy sérült madarakat is kutya gyűjti össze és viszi a vadászhoz. A vadászok a tolling-jelenséget rókáknál figyelték meg, és ezért tenyésztettek ki egy rókához hasonlatos, kicsi, vörös vadászkutyát.

Bármilyen népszerű is az újfundlandi az Egyesült Államokban, valójában kanadai fajta. John Cabot (1450-1498) velencei származású hajós jegyzetei számítanak az első írásos emléknek a fajta őseiről. Cabot 1484-ben telepedett le Angliában. Mivel nem talált időben támogatókat expedíciójához, Kolumbusz megelőzte őt Amerikai felfedezésében. Végül 1496-ban, az óceánon átkelve kötött ki Új-Fundlandon, s Kolumbuszhoz hasonlóan ő is azt hitte először, hogy Ázsiában van. Feljegyzéseiben megemlíti a bennszülött indiánok mocsári kutyáját, melyek a vízparton és a szárazföld belsejében is előfordultak. A XV. századra a sziget elkülönítettségének köszönhető beltenyésztés révén nagyon homogén állomány alakult ki Új-Fundlandon. 1775 körül George Cartwright alkalmazta először a sziget nevét saját kutyáira. A fajta modern kori atyjának Harold Macphersont tartják. 1882-ben, még gyermekként kapta első kutyáját, és egész életét végigkísérték az újfundlandik. A család öreg farmja volt kennelének névadója: Westerland. A jelenlegi amerikai klub, a Newfoundland Club of America 1930-ban alakult.

Brazília

Dél-Amerika legnagyobb országa két kutyafajtával büszkélkedhet. Régészeti leletek és feljegyzések bizonyítják, hogy Brazíliában már az indián őslakosoknak is voltak kutyái. De a fila brasileiro őseit a gyarmatosító portugálok, franciák, hollandok és spanyolok kutyái között is kell keresnünk. Mindezek a kutyák Brazíliában már szabadon kereszteződhettek egymással, s mivel többségük hasonló típust képviselt, viszonylag egységes állomány jött létre. 1785 táján angol vérebek is érkeztek, lebernyeges bőrük és határozott tarkócsontjuk ma is felfedezhető a filákon. Ebből az egyvelegből alakult ki lassacskán, főleg az ország déli részében, Minas Gerais államban a fila brasileiro első tenyésztési központja. A hatalmas birtokokon, ahol az állatállományt a jaguár tizedelte, nagy szükség volt megbízható, jó kutyákra. A fajta kialakítójaként dr. Paolo Santos-Cruzt tartják számon. Ő adott meghatározó irányvonalat a tenyésztésnek, létrehozva Brazília első hivatalos fajtáját. Az első tenyésztő, aki törzskönyvben nyilvántartott filákat tenyésztett, Juvenal Peioto volt. 1950-ben a Brazil Kennel Klub megbízásából fogalmazta meg a fajta első, hivatalos leírását. Ezt a standardet dolgozták át kismértékben és adták be 1984-ben az FCI-nek, mely jóvá is hagyta.

A brazil terrier ősei között valószínűleg a jack russell terrier, a csivava és a törpe pinscher is szerepel. Habár több mint 100 éve létezik, tenyésztését csak a hetvenes években kezdték dokumentálni, és csupán 1995-ben ismerték el hivatalosan is a fajtát. A brazil birtokokon szívesen tartják jelzőkutyaként; a kis csahos jószágok veszély esetén riadóztatják a fila brasileirókat, melyek minden ellenséges betolakodóval elbánnak.

Argentína

A filához hasonlóan, az argentin dog is az FCI második fajtacsoportjába tartozik. A fajta modern tenyésztése 1873-ban kezdődött. Antonio Nores Martinez róka, vaddisznó, sőt puma üldözésére alkalmas, új falkakutyát akart kitenyészteni. Spanyolországból alanókat hozatott, melyeket gondosan kiválogatott, és szinte mindig fehér cordobai kutyákkal keresztezett. E kutyákat a doktor két fia tenyésztette tovább. A két tehetséges tenyésztőnek 30 évig tartott, míg megteremtette a modern argentin dog szilárd genetikai bázisát. Párhuzamosan végrehajtott, gondosan kiválogatott keresztezéseket és beltenyésztést folytattak boxerekkel és angol bulldogokkal. Az argentin közvélemény 1947-ben értesült az akkor már létező vadászkutyáról, a dogo argentinóról a Diana c. vadászlapból. A Központi Nemzeti Vadászkongresszuson Buenos Airesben a testvérpár személyesen ismertette és mutatta be a fajtát. 1954. február 3-án regisztrálták az első dogokat Agustin Nores Martinez tenyészetéből. 1964-ben ismerte el az argentin kennel klub hivatalosan a fajtát, az FCI pedig 1973. július 31-én regisztrálta az argentin dogot.

Mexikó

Brazíliához hasonlóan, Mexikó is két FCI által is elismert kutyafajtával rendelkezik. A mexikói meztelen kutya (Xoloitzcuintle) eredete messzire nyúlik. Korábban a bennszülöttek a kutyák húsával táplálkoztak, melyet nagyon megbecsültek. Később Xolotl isten földi képviselőjének tekintették, valószínűleg innen származik a fajta elnevezése. Feladata a halottak lelkének kísérése volt az örök nyugvóhelyig. Mexikói és perui sírokban nagyon sok kutyacsontvázat találtak. Három méretváltozata létezik: standard (45-55 cm), intermedier (35-45 cm) és miniatűr (25-35 cm).

A világ legkisebb kutyája, a csivava mexikói fajta ugyan, de akár az Egyesült Államok is lehetne a fajtagazda ország. Az amerikaiak jelentős szerepet játszottak a modern csivava kialakításában, és már csak a szomszédos geográfiai helyzet miatt is sok a közös esemény a két ország történelmében. A fajta Mexikó legnagyobb, több mint 247 ezer négyzetkilométeres, 2 millió lakosú államának nevét viseli.

Amilyen sok legenda övezi a csivava kialakulását, olyan kevés a bizonyított tény eredetét illetően. A legelterjedtebb elképzelés szerint a csivava igen régi, mexikói fajta. Egy ősrégi indián legenda szerint a csivava elkíséri elhunyt gazdája lelkét az alvilágba, átvezeti kilenc sebesen rohanó túlvilági folyón egészen az indiánok által elképzelt mennyországig. A mexikói eredet hívei szerint a csivava elődje a toltékok „tecsicsi” nevű kutyája volt. A XIX. század közepétől amerikai turisták rendszeresen beszámoltak indián falvakban látott apró kutyákról, melyeknek feltűnően nagy a fülük, koponyájukon pedig felfedezhető a nyitott fontanella. Ezek a kutyácskák szuvenírként gyakran eljutottak az Egyesült Államokba, de mindig hamar elpusztultak, mert többek között nem bírták a hűvösebb, északi éghajlatot. Az amerikai állomány ősapjának a Caranza nevű, hosszúszőrű, vörös kant tartják, akit Owen Wister hozott Mexikóból. 1923-ban megalakult az amerikai csivava klub, és megszületett a standard is. 1967-ben már 37000 csivavát törzskönyveztek. Nemcsak az első hivatalos fajtaleírás az amerikaiak érdeme, de napjainkban nincs olyan törzskönyvezett csivava Mexikóban, mely ne amerikai ősöktől származna.

Peru

A perui meztelen kutyának is három méretváltozata létezik, és a mexikóihoz hasonlóan, az FCI ötödik fajtacsoportkába tartozik. Néhány szakértő szerint a kínai bevándorlási hullám alatt került Peruba ez a fajta, röviddel azután, hogy az ország elnöke, Don Ramón Castilla életbe léptette a rabszolgaság eltörléséről szóló törvényt. Más kutatók úgy vélik, ez a kutya az afrikai kontinensről származik, és nomádokkal érkezett Amerikába. Egy további magyarázat szerint a Bering-szoroson keresztül érkezett a bevándorlókkal Ázsiából Amerikába. Ezenközben minden feltételezés mellett léteznek olyan bizonyítékok, melyek arra engednek következtetni, hogy a meztelen kutya az inkák előtti ismert archeológiai korszakban, Krisztius előtt 300 és Krisztus után 1400 között bukkant fel: az inkák előtti civilizációktól (vicus, mochica és chancay, Tiahuanacoide és Chimu uralkodása alatt) fennmaradt kerámiaábrázolásokon sok esetben a meztelen kutya pumát, kígyót vagy sólymot ijeszt el, utóbbit különösen a chancay kultúrában.